Budapest XIII. kerülete Budapest főváros egyik kerülete a pesti oldalon. Az Angyalföld, Göncz Árpád városközpont, Újlipótváros, Vizafogó városrészekből és a Népsziget déli részéből álló kerület a 19. század végéig jórészt vidékies jellegű kültelek volt, a század végén és a 20. század elején végbement gyors fejlődés azután a 20. századi Magyarország egyik legfontosabb gépipari központjává változtatta. A rendszerváltás után az ipar háttérbe szorulásával a jó közlekedésnek is köszönhetően viszonylag gyorsan a kereskedelem és szolgáltatás vette át a vezető szerepet, és mára a főváros egyik leggyorsabban fejlődő kerületévé vált.
A hozzá tartozó Újlipótváros déli részének századeleji építészete jelentős turisztikai vonzerőt jelent, a kerület középső régiójában pedig közintézmények sora rendezte be székhelyét. 2013-ig a Margit-sziget is a kerület része volt, 2013 júniusában közvetlenül Budapest önkormányzatának igazgatása alá került.
Korai történet a török uralom végéig
A terület korai lakóiról keveset tudni, az azonban valószínűleg helyben készült az Angyalföldi kincs néven ismert i. e. 8. századi aranylelet. A területet kelta törzsek uralták a rómaiak érkezése előtt. Pannonia provincia határa a Dunánál húzódott, azonban Aquincum környékén a keleti parton is épültek őrhelyek. Közéjük tartozott a Transaquincum nevű castrum is, amelynek létezéséről 1815-ben szereztek tudomást, amikor Vizafogó területén, a Köszörűs-árok térségében szántás közben római korú építmények nyomára bukkantak. A romokat azonban csak 1848-ban vizsgálták meg, amikor azok sáncépítési munkálatok miatt kerültek ismét felszínre. A vizsgálatok során egy kb. egy hold területű, erős falakkal körülvett négyszögletes erődítményt tártak fel. A romok építőanyagát mára széthordták, így a falmaradványok nem láthatók, csupán a környéken talált, szintén római korú kézimalmok tanúskodnak erről az időszakról.
A honfoglalásig a területről nem sokat tudni. Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt a Rákos mezején táborozott, amit valószínűleg a mai XIII. kerület területén kell keresni. Az Árpád-házi királyok alatt a terület kezdetben az esztergomi érsek birtoka volt, majd II. Endre is eladományozta. Az adománylevélből kiderül, hogy a területen létezett egy Jenő nevű település, amely az Újpesti vasúti híd pesti hídfője közelében állhatott. Később IV. Béla visszaváltotta Jenőt, majd további területekkel (Új-Bécs, Új-Jenő, Jenői-sziget, Fürdő-sziget, Vizafogó, Agaras-tó és Rákosmező) együtt a különböző szerzetes- és apácarendeknek adományozta.
1298 és 1526 között a rákosmezei országgyűlések kapcsán a terület fontos szerepet játszott a magyar közéletben, a II. Lajos halálát követő polgárháborús időszakban és a Török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A háborúk pusztítása és Pest visszafejlődése következtében a terület lakossága is lecsökkent, a 18. század végéig eltűnt Jenő és Új-Bécs is.
Újjáéledés és az iparosodás kezdetei
Buda visszafoglalása után rövidesen gyors fejlődésnek indult a régió, a Pest falain kívüli vásárok jelentős bevételi forrást jelentettek, de megjelentek az első iparosok is. Az 1838-as pesti árvíz itt is súlyos károkat okozott, ezért feltöltötték a Rákos-árkot és gátak építésébe fogtak. Ekkor Angyalföldre még kirándulni, horgászni jártak a pestiek, a városiasodás jeleit csak Lipótvárosban lehetett megfigyelni.
A szabadságharc után indult el az a rendkívül gyors fejlődés, ennek hatására a 19. század végére Angyalföld az egyik legjelentősebb magyar gépipari központtá vált. 1856-tól megindult a hajógyártás az Újpesti-öbölben, 1860-ban alapította meg Höcker Antal a későbbi Acélöntő és Csőgyár elődjét. 1868-ban nyitotta meg Láng László gépjavító műhelyét, a Láng Gépgyár elődjét.
A fellendülést segítette az ebben az időben zajló útépítési hullám is. Az 1871-es törvény alapján kiszélesítették a Váci utat, egy évvel később elkezdték építeni a Margit hidat, 1873-ban rendezték az Aréna út helyzetét. 1879-re elkészült a Hungária út (e szakasza mai nevén Róbert Károly körút). Budapest egyesítését követően elhatározták a Lipót körút megépítését is, majd kezdeti nehézségek után 1896-ban át is adták. Az újlipótvárosi telkek megdrágultak, és az ott működő üzemek (malmok, sörfőzde, gyárak) a Váci út környékére költöztek, átadva helyüket a polgári (főként zsidó) lakásoknak.
A Nyugati pályaudvar (az akkori Pesti Indóház) átadása (1877) és az Újpesti vasúti híd megépítése (1873-1896) is jól illeszkedett ebbe a folyamatba. A fővároson belüli közlekedésbe kapcsolta be a városrészt az 1894-ben átadott Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamosvasút.
Az első világháború törést jelentett a kerület fejlődésében, a gépgyárak hadiipari termelésre tértek át vagy leálltak. A háborút követő időszakban újabb gyárakat alapítottak a környéken, közéjük tartozott a Selyem- és Gyapjúárugyár és az Angol-Magyar Cérnagyár Rt.
Egyre többen dolgoztak az új ipari körzetben, a munkások zsúfolt nyomornegyedekben laktak. Országszerte elindult a munkásság politikai szerveződése, nem maradtak ki ebből a folyamatból a Váci úti gyártelepeken dolgozók sem. A már előtte is nehéz körülményeket az 1929-ben beköszöntő világgazdasági válság tovább súlyosbította, 1930. szeptember 1-jén Angyalföldről indult a Nagy Budapesti Munkástüntetés.
A gazdasági válság elmúltával az iparosodás új hullámának lehettünk tanúi a kerületben, olyan, később országos jelentőségűvé váló gyárak jöttek létre, mint az Elzett Vasárugyár.
Városiasodás a századfordulón és a 20. század elején
A gyáripar felfutásával együtt egyre zsúfoltabbá vált a terület, ennek megoldására először fabarakkok építését engedélyezték, ez azonban nem hozott minőségi fejlődést. Sokkal nagyobb hatású volt a Tisza-, Vág- és Dráva utcai emeletes házak felépítése. 1910-11-ben épült meg a főváros első népszállója és a Vág utcai Népház, amelyek a lakóhely mellett kulturális központként is működtek. 1911 és 1912 között épült fel a Palotai úti kislakásos telep, közkeletű nevén a Tripolisz.
Tisza utcai házak - napjainkban
1872-ben nyitották meg Angyalföld első iskoláját, de a terület kulturális fejlődése a századfordulóig nem indult gyors fejlődésnek.
1896. május 1-jén megnyílt a beépülőben lévő Lipót körúton a Vígszínház. A kerület első színházának, egyben a főváros negyedik ilyen intézményének megépítését évekig tartó halogatás és ellenzés után a Millenniumi Ünnepségekre készülődő Budapest közoktatási bizottsága végül jóváhagyta.
Más színházak, színtársulatok is alakultak nem sokkal a századforduló után. Hetente lépett fel az 1911-ben alapított Vág utcai Népházban a Népház Színháza társulata, darabjainak széles skáláját jól jellemzi, hogy játszották A makrancos hölgyet éppúgy, mint Tóth Ede művét, A falu rosszát. A színtársulat 1937-ig fennmaradt, miközben 1924-ben a Népszínházban elindult útjára a (szintén a 30-as évek második feléig fennálló) Műhely nevű avantgárd csoport. A Szegedi út sarkán, az a Szent László út 26. szám alatti, ma is álló épületben nyitotta meg Erdélyi Mihály 1930 októberében az Angyalföldi Színpadot. Az akkor még külterületi, ipari munkásnegyednek számító területen színpártoló egyesületet hozott létre, amely egyesület tagjai kedvezményes áron válthatták meg jegyüket az előadásokra. A pártolói tagsághoz egy 40 filléres jegyfüzetet kellett megvenni, a jegyek ára 24 fillértől 1 pengő 12 fillérig terjedt. Műsorra tűzték az Alvinci huszárok című operettet, szerepelt a műsortervben a Régi nyár, a Páros csillag, a Diákszerelem és a Lehullott a rezgő nyárfa is. A színház végül nem maradt fenn sokáig.
1910-ben nyílt meg a Lehel utca és a Róbert Károly körút kereszteződésének közelében a Winkler Mozi, a korabeli mozikhoz képest különlegesen tágas, 1000 személyes vetítőteremmel. 1911 a Vígszínház környékén hozott látványos fejlődést a mozgókép elterjedésében, ekkor alakult meg az Elit Mozgó, a mai Szindbád Mozi elődje. Elindult a Vígszínház irányítása alatt az első magyar filmgyár, a mindössze egy évig működő Hunnia Biográf. Angyalföldön is megnyílt 1917-ben az Astra filmgyár is, amelyet egy 1921-ben egy szélvihar romba döntött.[21] 1914-ben már működött a Visegrádi utca 9. szám alatt a Diana mozi, a 10-es években a Lehet utcában a Lehelkürt; 1920-ban a Váci út 92 alatt megalapították a Nép mozgót, 1923-ból pedig tudunk a Teve utcában működő Eifel (nem téves: 1 "f" -vel íródott!) moziról. Ezek a mozik - a hangosfilm megjelenésével párhuzamosan és a nézői elvárások emelkedésével - fokozatosan eltűntek, 1930-ban már csak a Nép mozgó üzemelt közülük, azonban közben egyre újabb filmszínházak létesültek.
A terület civilizálásához nagyban hozzájárultak az egyházak is, amelyek ebben a korszakban kezdték meg tevékenységüket az iparvidéken. Az első templomot 1899-ben építették fel a kármeliták az angyalföldi Huba utcában.
Megalakultak az első sportegyletek is, 1911-ben alapították meg a Vasas SC-t.
Az önálló XIII. kerület története
A kerület létrejöttét az 1930. évi XVIII. törvénycikk (3. § 5.) döntötte el, amelyik rendelkezett a kerületek számáról (10-ről 14-re emelve) és meghatározta, hogy a régi kerületek külső részeiből hogyan létesüljenek új kerületek. A XIII. kerületet és az elöljáróságot ennek értelmében 1938-ban hozták létre az V. és a VI. kerületeknek a Dráva utcától és a Dózsa György úttól északra, illetve a váci vasútvonaltól nyugatra fekvő részeiből (Angyalföld és Lőportárdűlő). Az új városrészt a kormányzó feleségéről (Purgly Magdolna) Magdolnavárosnak nevezték el, ez a név azonban nem maradt fenn a második világháború után.
A második világháború alatt a területen megerősödtek a munkásmozgalmak és 1944, a nyilas hatalomátvétel után felerősödött az ellenállás. A fővárosban megalakult több, mint 30 ellenállási csoportból Angyalföldre is jutott, az itteni egység október 18-án alakult meg Gidófalvy Lajos főhadnagy vezetésével a Vilmos laktanyában, emellett több kisebb ellenálló csapat tevékenykedett a nyilas uralom alatt. Fő feladatuk a szabotázs, katonaszökevények segítése és az üzemi felszerelés elhurcolásának, megsemmisítésének megakadályozása.
Az üldözött zsidóság jó része az újlipótvárosi „védett házakban” lakott, az ő megmentésük érdekében tett erőfeszítésének elismeréseként Raoul Wallenberg svéd diplomatáról utcát neveztek el a városrészben és emlékmű is őrzi emlékét a Szent István parkban. Ángel Sanz Briz és Giorgio Perlasca érdemeit emléktáblák örökítik meg, melyek a Szent István park déli végében, az egykor nemzetközileg védett gettón belül spanyol oltalom alatt állott ház falán láthatók.
1950-ben a XIII. kerülethez csatolták az V. kerületnek a Szent István körút és a Dráva utca közé eső részét (Újlipótvárost), valamint a VI. kerület egy részét (a Váci úttól keletre és a Dózsa György úttól délre fekvő terület), továbbá a Margit-szigetet a III. kerülettől. Ezzel egy időben megalakultak a kerületi tanácsok is Budapest-szerte, így a XIII. kerületben is. Az első kerületi tanács 101 fővel alakult meg, és 15 fős végrehajtó bizottságot (vb) választott, amelynek élére Werlein Ferenc került. Az egyesítés sokáig problémás volt, az angyalföldi és az újlipótvárosi lakosság nehezen emelkedett felül a városrészek eltérő fejlődéséből fakadó különbségeken.
Angyalföldet az 1956-os forradalom során elkerülték a nagyszabású harcok, a városrész jóval kisebb pusztítást szenvedett el, mint egyes belső, jobban érintett kerületek.
Az 50-es évek végétől megindult a lakótelepépítés a nagyarányú bevándorlás kezelése és a még mindig rossz körülmények között élő munkások helyzetének javítása érdekében. Több lépcsőben, az 1980-as évek végéig épültek panelépületek, például a Tahi úti, Árpád hídi, Gidófalvy utcai Béke-Tatai úti lakótelepeken. Ekkor épült meg a Pozsonyi út folytatásaképpen a Rakpart, az Ipoly utca, a Pannónia utca és Dráva utca által határolt területen a Kárpát utcai lakótelep is.
A motorizáció előrehaladtával a kerület útjai is egyre nagyobb forgalmat eresztettek át. Az Árpád hídi megnövekedett forgalom megkövetelte a híd kétszer három sávosra bővítését, amire 1980 és 84 között került sor. A kerület közlekedésének nagy lökést adott, mikor 1981-ben az M3-as metróvonal elérte az Élmunkás (ma Lehel) teret, még inkább, mikor 1990-re megnyitották az Újpest Központig terjedő szakaszt is.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás komoly változásokat hozott a kerület és a kerületiek életében. Az utolsó tanácsülésre 1990. szeptember 13-án, az utolsó vb ülésre október 8-án került sor, utána a választott Önkormányzat vette át a kerület irányítását.
Legalább ilyen fontos volt a - már hamarabb megkezdődő, de hirtelen felgyorsuló - gazdasági szerkezetváltás. A terület, főleg a Váci út szűkebb környezetének hagyományos ipari jellege rohamtempóban adta át a helyét egy kereskedelemre, szolgáltatásra építő gazdasági struktúrának. A nagy gyárak helyén, azok üzemépületeinek lebontása vagy átépítése után irodaházak sora épült a kerület fő útvonalai mentén. Az átalakulás egyik szimbolikus állomása volt az első nyugati típusú bevásárlóközpont, a Duna Plaza 1996-os átadása a korábbi hajógyári területen. A terület vonzó volt a lakásépítő vállalkozásoknak is, a 90-es években éppúgy, mint a 2000-et követő időben. Foghíjbeépítésre, mint a Cézár-ház esetében, korábbi épületek felújítására és zöldmezős beruházásokra, mint a Marina-partnál egyaránt van példa. 2000 és 2006 között mintegy 8000, 2006 és 2010 között 6.634 új építésű lakást át a kerületben. Miután a rendszerváltozást követően a kerületi önkormányzat is a tanácsi lakások jelentős részének eladása mellett döntött, az utóbbi években saját tulajdonú bérházak építésébe kezdett.
A kerület céltudatos, fenntartható, integrált, stratégiai fejlesztéséért tett két évtizedes erőfeszítését a Magyar Urbanisztikai Társaság 2012-ben Hild János-díjjal ismerte el.
/ forrás: Wikipédia /